újra szól a skótduda

a véres kardot hordozó, ultratoleráns és olykor túlérzékeny nemzetek zöldebb hajtásai olykor mintha elvadulnának... mai történetünk ott kezdődik, ahol a munkába állást megelőző oktatás (még a mosogatóké is!) végződik: ...and do not discriminate anyone! és mosolyogsz, ha beléd törlik, eléd dobják, összetörik és felnyalatják. de hát mindigis így volt ez, egyvalami viszont nem klappol a kirakósdiban: egy nép, ami eleve lemondott a munkavégzésről és a szomszéd királysággal tartatja el magát -hozzátéve, hogy az odaát lévő igazság sem csillogóbb az itteninél- nem tűri meg az idegen népeket, holott éhbérért dolgoztatja a hazájukat sokszor nem feltétlenül örömükben elhagyókat. (egyébként nem kell a részvét, nem azért, és megértem, hogy vannak olyanok, akik miatt minden magyar, lengyel és román elveszíti a bizalmat -nálunk is bőven akadnak ilyenek-, de mutasson nekem bárki egy skótot, aki dolgozik!)

nos, a helyszín: a tesco üzlet előtti sétálóplacc. szereplők: mi páran és négy skót kiskölyök. a főszerepben: legkisebb kiskölyök és Dávid.

rövidített verzió (mint A kőszívű ember fiai, csak kevésbé szabatos, de talán izgalmasabb a leíró részek teljes hiánya miatt):

'kisgyerek a háttérből szól -kiváló lengyelséggel illetve magyarsággal-, magyar fiatalok beszélgetnek':

-Kurva!

'magyar fiatalok meglepetten fordulnak feléjük':

... a narráció miatt hosszú lenne, úgyhogy sűrít!>> a lényeg, hogy megbeszéltük, hogy igen, értjük a szót, de nem vagyunk lengyelek, hanem magyarok volnánk, amit a kis krapek nem igazán volt képes hova tenni, úgyhogy gyorsan lőtt magának egy nagyobb országot, de az általa feltételezett orosz származásunkat is tagadtuk. ők leléptek, de ahogy hazafelé vettük az irányt, hamarosan utolértük az út közepén üvöltöző, csajoknak beugató négyest, akik a jöttünkre azonmód reagáltak, ahogy apu taníthatta nekik 'népi-nemzeti kiképzés hétvégén': "fckng abroaded hungarian bastards go home!" (az akcentet nem lehet leírni, de képzeljük oda!) Dávidunk pedig szellemi és testi fölényének teljes tudatában megjegyezte, hogy milyen édi kis akcentusa van, bizonyára skót!... a kiscsákesznél erre lehetett kifenve az önmegsemmisítő, mert aztán mint egy hőkövető rakéta, úgy jött utánunk és megállás nélkül üvöltötte az aputól tanultakat...

egy idő után meguntuk és sértettségünk az elviselhetetlenbe kezdett átmenni azzal, hogy tervezgettük, mi lesz, ha most ideér a kis ultrás és fröcsög a kis fogatlan sápadt fejéből az a mocsok, amivel apu jóllakatta azon a hétvégén... de nem ért ide.

a konyhába érkezés előtt még láttunk egy megszokott helyi bunyókezdeményt de ez már nem is volt megható az előzőekhez képest.

most gondolkodom, kellene-e mindebből távolibbra következtetni, de nyilván nem lehetek akkora jövőbelátó, hogy azt állítsam, hogy a globalizált, kvázi jóléti társadalmakra erőltetett, mindent és mindenkit el- meg befogadó magatartás egy nap kiváltja a megerőszakoltakból a majd forradalminak ható nyílt szín- és fajtagyűlöletet, aztán ugyanoda érkezünk megint, ahonnan elindultunk...

részvétem, skótok!

tms