Pontosan egy éve már, hogy földhöz csapódtak a Ryanair Glasgow-Budapest járatának kerekei a budapesti 1-es terminál kátyús aszfaltján . Fura érzésekkel szálltam ki a kényelmesnek távolról sem mondható monstrumból, és kifejezetten szeles idő fogadott. Abban reménykedtem, hogy átadhatom testem a magyar nyárnak, de ez még jó pár napig váratott magára. Egykedvűen ültem a kocsiban miközben szeltük át Budapestet, egészen addig, míg át nem mentünk a Lágymányosi hídon. Ismerős kép tárult elém. A távolban a Gellért hegy sziluettje rajzolódott ki, nem messze tőle pedig megláttam a Szabadság híd jellegzetes szerkezetét. Kicsivel előtte pedig a jó öreg Petőfi híd bontakozott ki egy Combino villamossal. Kellemes érzés fogott el, és a tudat, hogy hazaértem. Pillanatok alatt feledésbe merültek az elmúlt 1 év megpróbáltatásai, a kínai étterem és a sárga ördögök, az „egyetem” és az azt vezető vén kecske, a sok költözés és a csúnya emberek. Összeségében pozitív tapasztalatként élem meg a Dundee-s kalandot. Olyan dolgokat tanultunk egy ilyen év alatt, melyeket nem is gondoltam volna. Az egész év, amit odakint töltöttünk megváltoztatott minket: azért mentünk ki, hogy még 1 évvel meghosszabbítsuk egyetemi életünket, de ehelyett azzá váltunk, ami elől menekültünk : felnőtté.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.