Ami jó volt benne: ebéddel kezdtem és vacsorával fejeztem be a munkát. Ami kevésbé volt jó, hogy öt órát mosogattam megfeszített tempóban. A megfeszített tempót úgy képzeld el, hogy szemmel nem tudod követni, ahogy ők csinálják. Ezt kellene elsajátítani minél rövidebb idő alatt. Cserébe kapok némi pénzt, szeretetet, megbecsülést, egy helyes kötényt és egy pár gumi kesztyüt. Ez utóbbira nagy szükségem van, mert még ezen keresztül is jó forró a víz. Hátránya a helynek, hogy angolul itt biztos nem fogok megtanulni, mert mindenki kínaiul beszél (vagy valami hasonló nyelven-a szerk.), angolul csak akkor beszélnek, ha valamit rosszul csinálok. A műszak végén már nagyon jól esett a manager "eat, whatever you can" felszólítása, ami után egy átlag magyar ember már kényszerpályán mozogna, de nekem sikerült megállnom a rosszullét előtt. Hát röviden ennyit a munkáról. Hogy mégse legyen minden felhőtlen, hazafelé elkapott az eddigi legnagyobb eső. A járdán bokáig ért a víz és a szemeteskukák kiúsztak az útra. Úgyhogy most éppen össznépi ruhaszárítás zajlik.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.