vegyük mondjuk a dunai sirályt: viszonylag kicsi, nem túl hangos, agresszívnek semmiképp sem mondható. a jellemzés nem kimerítő, de nyilván kiderült, mi a szándék ezzel: igen, a dundee-i sirályok nem ilyenek, hanem 1.nagyok (akkorák kb mint egy kifejlett tacskó csak fehérek, van szárnyuk és csőrük, toll borítja őket és hártyás a lábuk - ööö halászó tacskópegazus? na mindegy), 2.hangosak (a visítás inkább vihogásnak hat és ahogy ott ülnek a tetőkön, mintha az összes nyomorulton röhögnének, aki ebben a ködös szürkeségben próbálja újabb dobbanásra kényszeríteni a szívét), 3.agresszívek (a fejedtől pár centire is képes manőverezni)... a paramétereik tehát nem átlagosak és ehez jönnek még az ürítési szokásaik: szigorúan lámpaoszlopokról, emberekre vagy melléjük... és nem is akármekkora a küldemény! ami pedig hátbozrzongatóan horrorisztikus az éjszakai felbukkanásuk utcákon és tereken: csoportokba verődve, magabiztos csúcsragadozókként veszik birtokba az aszfaltot és vájnak ki világra csodálkozó, őszinte gyerekszemeket, falnak föl maradék hamburgereket...
a lényeg, hogy ez a sziget az övék, nem az embereké és ezt nem is mulasztják el éreztetni velünk.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.